Air card reader hero

Bankkártya Leolvasó Minden Vállalkozói Szezonra

Az első point of sale (fizetési pont) egységet 1870-ben gyártották. A készülék annyira rendkívüli és nagydarab volt, hogy akármelyik fali vitrin dísze lehetett volna. A terminál nehézkessége miatt, még az üzleten belül sem lehetett arrébb mozdítani, nemhogy zsebben hordozni. 80 évvel később, az első hitelkártya piacra lépésekor sem mertek vállalkozók olyan fejlett kártya leolvasóról álmodni, amit könnyen magukkal hordozhatnak egyik kuncsafttól a másikig. Kereskedők sosem tudtak még olyan könnyedén (és biztonságosan) üzletet kötni, mint ma. Az EMV (Europay, Mastercars, Visa) technológia végre csaknem kihalófélbe hajszolta az antik, lehúzással, és aláírással működő kártyákat. A világ első, teljesen hordozható chip és pin bankkártya leolvasó készüléke új alapot biztosít cégeknek a point of sale (PoS) stratégia kiépítéséhez.

Az Ön Cége, Az Ön Bevétele

A point of sale stratégia annyira központian fontos cége bevétel növeléséhez mint bármely bevált üzleti funkció. A részlegek között kommunikáló, szoftverrel ellátott, teljes mértékben integrált cég ötlete Bill Gates szemét is tartósan felvillantotta. Ez már követelmény a mai adat-feldolgozás által vezérelt korszakban. Épp ezért, az olyan chip és pin egység mint a SumUp, többet ér egy átlagos bankkártya olvasó készüléknél. Szinte céges partnernek számít, mely legalább annyival emeli a kiszolgálási minőség színvonalát, mint az Ön csapata. Ezek az előnyök kihatnak vállalkozása minden alkotórészére, az eladói parkettől kezdve, a marketing osztályon át, egész a könyvelők asztaláig. A készülék olyan szoftver csomópontot hoz létre, mely biztosítja cége fogaskerekeinek zökkenőmentes meghajtását.

Egy mai bankkártya leolvasó egységnek a fizetések fogadásán kívül más funkciókat is teljesítenie kell. Személyzeti fiókokat kell nyomonkövetnie, illeszkednie kell a könyvelési szoftverhez, leltárat kell vezetnie, és tudnia kell csatlakozni intelligens analitikai eszközökhöz is. A bankkártya terminál integrációnak ez a szintje az egyetlen opció piaci versenyelőny szerzésre ebben az információ-függő korban. Készüléke természetesen az elsődleges funkcióit is helytállóan teljesíti. Minden jelentős bankkártyát elfogad és biztonságban tartja bevételeit.

Az Alapok

A jelenlegi kártyákat még mindig le lehet húzni, az ügyes PoS rendszerek részletesen és pontos nyomokövetéssel tárolják az adatokat, és ezen felül még hordozhatóak is, akár csak az okostelefonja. A SumUp mobil bankkártya olvasó terminál Bluetooth-al ellátott okostelefont vagy tabletet használ irányító egységként a chipes EMV kártya tranzakciók feldolgozásához. Ezek a chipek olyan biztonságos mikroprocesszorok, melyek képesek a másolás vagy hackelés megakadályozására. Az egység kíméletes az akkumulátorokkal és fenntartja a felhasználói kényelem színvolnalát. A készülék egyben a legapróbb sikkasztás elleni védelmi rendszer amivel cégét felszerelheti.

A múltban egy bankkártya olvasó készülék széleskörű díjak egész listáját számította fel a fizetés feldolgozása, vagy visszavonása ellenében. Gyakorlatilag minden külön költség fel lett számítva amit csak a bankok ki tudtak találni bevételük növelése érdekében. Egy alternatív megoldásra már régóta szükség volt, mely a vállalkozók bevételét növeli és nem a bankokét. SumUp csak töredékét számítja fel a feldolgozott tranzakcióknak. Ha Ön egy kis vagy mikro vállalkozást vezet, méretben egyező, apró terminálra van szüksége. Terminálunk egyaránt támogatja vállalkozása mikro bevételeit, és a Fortune 500 listára illő bevétel lehetőségeit, amint sikere az egekbe szökik.

SumUp előrukkolt egy NFC (érintés nélküli kommunikációs technológia) kompatibilis technológiával, amely felkészíti cégét az univerzális, okostelefonnal iráyított tranzakciós rendszer elterjedésére.

Üzleti Intelligencia és a Nem Túl Szerény Bankkártya Leolvasó

A nagy adatmennyiség újraírta a vállalkozói társadalmat, és nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy csatlakozzon a revolúcióhoz. Csak adatgyűjtő technológiára van szüksége és néhány analitikai eszközre. Mivel a PoS képzi cége első frontját, a kompetens kártyaolvasó egység alap az információ menedzsmentjéhez. A mobil bankkártya olvasó terminál integrálható Microsoft Excellel. Ezzel a módszerrel, minden Ön álltal hozott céges döntés támogatott a piaci, szociális, és könyvelői adatok álltal amelyeket bankkártya leolvasó készüléke betáplál a szoftverébe. Az üzleti intelligencia mindig csak egy kattintásra van. Adjon hozzá rendszeréhez analitikai pluginokat és máris megszerezheti a gyarapodáshoz szükséges metrikákat.

Persze könyvelője is hálás lesz Önnek, mivel a bankkártya terminál csatlakozik a felhőhöz. A számtanhoz bármikor, bárhonnan hozzáférhet. Visa, V Pay, MasterCard, American Express, és Maestro fizetések automatikusan, naponta jóváírandók a bankszámlájára. Ha céges útra megy küldföldre, egyszerűen elintézheti, hogy magával vihesse készülékét.

Kiváló Technológiai Szolgáltatás

A vevők kétféle dolgot várnak el kártyás tranzakcióiktól: gyors szolgáltatást és biztonságot. A chipes és pin rendszerek túlszárnyalják elődeiket minden fronton, eltörölve a múlt csiga lassúságú sorait a kasszánál. Az érzékeny ügyféladatok nehezen hozhatók veszélybe az EMV dupla rétegű biztonsági beállításai alatt, de még a Black Hat számítógépes biztonsági konferencia is megerősíti minden tranzakció kódolásának fontosságát. A SumUp leolvasói ezért kódolják a készülékbe bevitt információt. A chippel ellátott kártyák eltörölték a csalás lehetőségét, biztosítva, hogy minden ami a PoS-en keresztül megy, oda ér, ahova érnie kell: a bankba.

A Jövő

Az új tranzakciós sztenderd fel lett állítva, és megalapozza az utat afelé a rendszer felé ami a közeljövőben egy globális, kizárólag okostelefonok álltal feldolgozott valutává válhat. Amit a cégek tehetnek ma PoS-ük érdekében az az, hogy élesítik a tranzakciós stratégiájukat a szolgáltatás tökéletesítéséhez, és az adatgyűjtéshez. Ez az EMV technológiával érhető el. Vállalkozóként, vagy meneddzserként, keményen megdolgozik jövedelméért. Épp ideje, hogy a PoS-e is ilyen keményen dolgozzon vállalkozásáért.

Népszerű cikkek

SumUp kínálja a legjobb kártyás fizetési megoldást

SumUp-al gyorsan és könnyen tud hitel és betéti kártyás fizetéseket fogadni, okostelefonja, vagy tabletje segítségével.